x

Ripka Gergely

Újabb Pinot-leckék

Herczeg Ágnes MasterTasting//2.

Aligha van világfajta, mely kiismerhetetlenebb lenne a Pinot noirnál. A misztikum, ami Burgundia terroirközpontú gondolkodása mentén körülveszi a fajtát rendkívül sok feladványt, fejtörést okozott már borászok százainak, borkedvelők ezreinek. Mire azt gondolná az ember, hogy érti a Pinot-t, hirtelen jön megint egy szemérmetlen árú grand cru, ami csalódást okoz, rögtön utána egy Bourgogne bor, ami enyhíti a fájdalmat, sőt elégedetten ismerjük fel benne az egyéniséget (mintha értené az ember). De a helyzetképet tovább kuszálják az újvilági trónövetelők is.

 

Ez a misztérium aztán persze világszerte rendkívül sok borászt megihletett és mostanra számos földrészen évtizedek óta elszármazott fajta, dübörög a Pinot-őrület (tudjuk, sokszor olyan borvidékeken is, ahol ennek a fajtának egész biztosan melege és honvágya van...nem is kell messzire mennünk, hogy ilyet lássunk). Herczeg Ági második MW-felkészülős nyílt kóstolóján tehát Pinot-kat kóstoltunk a nagyvilágból, több kakukktojással megcsavarva a szokásos 12-es vak sort. Míg Ági feledata az évjáratok és a Burgundián belüli mintázatok beazonosítása volt (félvakon), addig mi, halandók próbáltuk mind jobban kiismerni a Pinot-t. Merhogy ez sem kis feladat. Keserédes érzéseket keltett bennem a fajta ismét: láttam a királynőt, a formálódó hercegnőt és láttam a pimasz, kezelhetetlen királykisasszonyt is. Létezik-e igazság a Pinot noirban?

 

Joseph Drouhin Gevrey-Chabertin 2013

Sonka, piros bogyósok, aszalt szilva, meleg fűszeresség, szép szekunder-érlelési jegyek, klasszikus burgundi vonásokkal bír (ehhez a borhoz végig a sor folyamán vissza lehetett nyúlni biztos igazodásképp). Kesernyés az íz, elsőre kimondottan keserű, aztán meleg tónusra vált a korty, mely a végén fanyarságba torkollik. 18.000-et mondjuk nem biztos, hogy adnék érte, de tényleg megvan benne sokminden, ami egy burgundi Pinot-nál erényként fogható fel. Kár a kezdeti kesernyéért. 6

 

A.Mano Negroamaro Puglia 2015

Egyértelműen illatosabb a Pinot-nál. Virágos, szinte magyar festőszőlőket idéz a buké: jázmin, narancshéj, édeskés jelleg, elsőre Grenache villant be. Ízre aztán erősebbek a savak, egyáltalán nem Pinot-s. A korty hosszú, feszes és fanyar. Szerettem. 6+

 

Hamilton Russel Pinot noir Walker Bay Dél-Afrika 2015

Sonkás, gyufafüstös illat, mellettük finom pinot-s piros gyümölcsök sorakoznak. Pont az újvilág és óvilág határmezsgyéjén billegett (fel is írtam alá mindkettőt), de fejben mégsem jutottam el Dél-Afrikáig. Ízre kár, hogy kissé ez is kesernyés, a füstölt sonka itt is feltűnik, szép, elegáns, hosszú, húsos bor. 6+

 

Chateau de Puligny-Montrachet Nuits-Saint-Georges Clos des Grandes Vignes Monolope 1er Cru 2011

Nagyon meglepett, hogy vakon milyen Burgundia. Szörnyen vegetálisan indul orrban, ami mondjuk menstégére legyen mondva: szelídül idővel. Földes, borsos, fűszeres, és valahogy zöldes érzetű. Mintha éretlen jegyei lennének. Íze is ezt a benyomásomat erősíti, kesernyés, szétálló, zöldes hangulat mindenhol, és egy cseppet sem jóleső bor. Mindez 18 500 pénzért élhető át. Óriási csalódás. Gyenge 5 :(

 

Thibault Liger-Belair Bourgogne Les Grand Chaillots 2013

Korábbi évjáratait nagyon szerettem. Ezt most nagyon nem. Epres, málnás, édeskés aromatikájával még nem is volt problémám. De ízben ez is kimondottan keserű és gyógyszeres volt, éretlen, nyers hangulattal, főleg a korty végénél (pedig szebben indul, mint az előző). A nehezen szerethető, kemény Pinot, melyet bizonyára embrionális állapotban kóstoltunk éppen, de most nagyon makrancos formában van. 5

 

Marina Cvetic Montepulciano D’Abruzzo Riserva 2013

Erre sem jöttem rá, mi lehet, de nem is igazán érdekelt: 100 pontos illata volt. Végre igazán kedvemre való vörösborjelleg. Szép érlelés, erdei gyümölcs joghurtos illat. Mindez kifinomult, elegáns kiadásban. Pazar. Ízre fűszeres, húsos, hosszú, egyensúlyos és gazdag. Igazán komplex a korty közepe, a végén nagyon szép tanninokkal megfogva a lecsengést. Ez igen, ezt innám bármikor. Bármit is jelent ez: nekem a sor legszebb darabja volt. 7+

 

Domaine De Croix Aloxe-Corton Les Boutieres 2013

Nagyon büdi kezdés: csatornaszag, animalitás, agyagos földesség, majd szellőzéssel egyre izgibb lesz ez. A korty aztán fajtajelleges, de megint kesernyésen fanyar (úgy látszik ilyen Burgundia egy közepes évjáratból, fiatalon). Nagyon kemények, hogynemondjam szinte bántóak a savai. 5+

 

Kanonkop Pinotage Stellenbosch 2014

Ez is nagyon intenzív illatú, s nagyon nem Pinot-s, de leginkább újvilágias (főleg Dél-Amerika hegyvidékeit juttatta eszembe). Bútorillat, halvány füstösség, az elegáns érlelés jegyeivel, ismét erdei gyümölcsökkel. Végre egy igazán hosszú, igazán borszerű tétel ismét! Érezhetően déli klímáról árulkodik a buja íze, az édes fűszerei, a szép tannin, a savak mozgása. Fénypont. 7

 

Tenuta Olim Bauda Barbera d’Asti Superiore Le Rocchette Piemont 2013

Ismét nehezen megfejthető tétel. Egyszerre animális, cseresznyés, bizarr és kissé megint büdi illat. Kesernyés íze, durva, reszelős savai, kemény karaktere hűvösebb klímát idézett fel bennem, de soha nem jöttem volna rá, hogy piemonti. Kevés erényt fedeztem fel benne. 5+

 

Matua Pinot noir Marlborough 2015

Amikor Új-Zéland behúzza az estét... A legpinot-sabb szín és a legszebb Pinot-illat az egész sorban. Gránátalma, vérnarancs, halvány herbális jelleg, földesség, áfonya, egyedi komplexitásban összefoglalva. Ízgalmas íz, sok-sok fűszerrel, főleg (integrált) vaníliával és gyümölccsel, sok-sok eperrel. Fajtajelleges is, de újvilágias direktségével sem lesz magamutogató vagy közhelyes. Remek volt, ráadásul ajándék árban. A borászat sauvignonjait már eddig is szerettük nagyon. Ha egy Pinot-t kéne választani a sorból, ez lenne az. 7+

 

Domaine De Montille Volnay 1er Cru Les Brouillards 2011

Azért volt ebben a fordulatos sorban egy megbízható burgundi név is, aki megmentette a mundér becsületét. Montille ügyvéd úr birtokára lehetett számítani mindig, reméljük ez továbbra is így marad az örökösökkel. 
Nagyon izgalmas illat: paradicsom, fűszeresség, sonka, zöldségek, de egyáltalán nem éretlen, vagy fáradt/bágyadt kiadásban. Szerkezete nagyon finom és igazán Pinot-s, tele aprólékos részletekkel, újabb és újabb felfedeznivaló ívekkel, rétegekkel. Mesél a termőhelyről is sokat, ezen a boron keresztül valóban meghallhatjuk  Burgundia egyediségét...23 500 Ft-ért bárki élvezheti a muzsikáját. 7

 

Domaine Pardon Fleurie Beaujolais 2015

Párdon, egy bozsolé, de nem a nouveau, hanem a Gamay méltóbb, érzékenyebb bemutatkozása. Sokkal frissebb jellege, reduktív, gyümölcsjoghurtos üdesége azonnal elárulta, hogy nem Pinot, de emiatt nem is mondtam volna burgundinak (valahogy Burgenlandra emlékeztetett). Lazább, fanyarkás, a sorban szokatlan szerkezetű bor, roppanóbb savakal. Nagyon fiatal és szerethető karakterű tétel, olyan erényekkel, melyek a pinot-kban nyomokban sincsenek meg sokszor. Erős 7

 

Pár dolog biztos:

Burgundit nem érdemes fiatalon kóstolni, sőt pohárban is idő kell neki.

Burgundiánál az évjáratot nagyon meg kell nézni.

Soha nem fogok szeretni olyan bort, amit magyarázni kell, hogy mitől szép/jó/drága.

Az a bor, ami egyszerre óvilági és újvilág benyomást kelt, tuti dél-afrikai.

Abruzzo, valamint a Pinotage-univerzum is megér pár misét.

Marlborough még mindig a világ egyik legmegbízhatóbb borvidéke. 

 

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább