x

Ripka Gergely

LEITZ//2015

Óraműpontos és precíz rizlingek

Bár óramárkának is jól hangozna a név, a Leitz család az írásos források szerint már 1744-ben is borkészítéssel foglalkozott. Johannes Leitz 1964-ben született, Rüdesheimben. Az ő nagyapja, Josef Leitz a második világháború után kezdte rendbehozni a részben lebombázott birtokot, fia Antonius 1966-ban halt meg, feleségére és a kis Johannesre egy virágboltot és a birtokot hagyván örökül. Johannes az 1985-ös évjárattal vette át a birtok vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, s neki köszönhető, hogy a Leitz mára Rajnaiban az egyik legkomolyabb referenciabirtok lett Svédországtól, Anglián át az USA-ig. A családi területeket alig pár hektárról 40 hektár fölé bővítette, hivatalosan 1999-ben került nevére a birtok és 2010-2013 között komoly technológiai fejlesztések is történtek a pincében. A rüdesheimi Schlossberg, Rottland vagy Kaisersteinfels mára Németország legelismertebb terroirjai lettek a Leitz rizlingek sikerei révén. Leitz ma összesen 9 termőhelyről készít bort és Tar Ferinek hála a kimagaslóan remek 2015-ös kiadásokat, újdonsült borbárjában, a Carpe Diemben meg is lehetett kóstolni egymás mellett:

Eins-Zwei-Dry 2015.

A sikeres alapbor története 2007-ben indult el. Löszös, agyagos területek adják a Leitz-belépőbort.

Hűvös, citrusos illat, köves jegyekkel. Alapvetően a többi borhoz képest inkább a primer gyümölcsökről szól: fehérekről, trópusiakról. Könnyed, citrusos, laza bor. Nem is túl hosszú. A végén határozottan, fanyaran lime-os, kissé talán kaparnak is a savak így szólóban. Így is tetszett nagyon, hibátlan, finom kompozíció. 5+

 

Rüdesheimer trocken 2015

Melegebb, puhább orrban, üledékes kövek és kréta illatával. Ízre húsosabb, van benne maradékcukor, de rajnainál én annak mindig örülök. A bevillanó édeskés szólamokkal együtt is remek az egyensúlya, mindvégig fókuszált. Mindeközben finom körtés jegyek és csiszolt savak teszik ellenállhatatlanná. 6

 

Kirchenpfad 2015.•

Löszös terület, Eibingen temploma felé. Nagyot lépünk felfelé: 163 m magasan, 18 fokos lejtésű dűlőben járunk. Citromfű és csupa primer gyümölcsös illat. Ízre a cukor és sav végtelen duettjében gyönyörködhetünk. Itt is kimondottan érezni a cukrot, de az egyensúly megint parades. Gyümölcsei inkább sárgák, savai hosszúak, vidámak, a szerkezet erőteljes, részletgazdag. 7

 

Magic Mountain 2015.•

Az illat még inkább édeskés és lefegyverző: gránátalma, jonathán, körte, mind pirosak és mosolygósak. Ízre aztán mégis szikárabb, fanyarabb világot tár elénk. Kimondottan virgonc, jellegzetesen rajnais savak adják a vázat. Mégis végtelenül elegáns, mindvégig precíz és pontos. Klasszikus Leitz. Kerekítve 7

Kaisersteinfels 2015.•

Vörös agyag és kvarcit (sok kővel). 275 méterrel ez a legmagasabb Leitz terület, 38 fokos lejtőszöggel. Alighanem itt lehet a legmelegebb érés idején, ami a borban is tettenérhető:

Édes trópusi gyümölcsöket hoz az aromatika, mangóval, ananásszal. Kerek a korty, elképesztően komplex gyümölcsösséggel, miközben kellően testes is (tán a legmelengetőbb tapintású mind között). Az egyensúly ismét hibátlan, nagyon elegáns és csiszolt felszínű bor. 7

 

Berg Roseneck 2015.••

160 méter magasan fekszik, a város felett, rózsákkal, ez a legmeredekebb lejtő: 62 fokos! Kvarc és kvarcit alkotja.

Nagyon egyedi és elegáns orrban. Friss, kristályosan tiszta rajnaibuké, melyben zöldalma dominál. Ízben a cukor érzetre kevesebb szerephez jut, a korty azonban mégis szélesebb, a bor szerkezetre magasabb. Jóval kiadósabb, tartalmasabb az előzőeknél, krétás jegyekkel, húsos textúrával. Nem kell elsietni a felbontását. Nagy kedvenc. 7+

 

Berg Rottland 2015.••

A Roseneck alja. 112 méteres magasság, 35 fokos lejtés, szürkés, löszös talajjal, közel a Rajnához és Rüdesheim belvárosához is.

Ismét metszően tiszta illat, cukrozott gyümölcsökkel, főleg édes fehér gyümölcsöket, citrusokat idéz. Ez is húsosabb, komplexebb, teltebb, bujább szövésű bor. Hosszú és ízgazdag összességet adnak a savak, a termőhely apró díszei és a komoly beltartalmi értékek. A lecsengés csontszáraz, citrusos, jólesően fanyar. Még sokáig fog érni ez is. 7+

 

Berg Schlossberg 2015.••

Csontos kvarcit, 176 méter magasság, 58 fokos lejtőszög (közel az Ehrenfels kastélyhoz, amit 1211-ben építettek).

Visszafogott, zárkózott illat. A Schlossberg külön világ a Leitz univerzumában is. Ízjegyei és aromái is némileg atipikusak és vannak áthallások sauvignon irányba. Nem nyílt még ki teljesen. Ízre elsőre mintha picit szénsavas lenne. Amiben igazán más, hogy közben vegetális, spárgás, húsos és nagyon hosszú. Ez a különc textúra és szerkezet (nem csak szokatlansága miatt) valahogy nekem mégsem ad az eddigiekhez képest többet (de például az érlelést biztosan különleges irányba viheti majd el és ez a bor mássá fog alakulni majd, mint az előzőek). Szárító, roppanó, friss, de szuperintegrált savak, melyekre barack és más fehér gyümölcsök vannak felfűzve, hosszan lecsengve a szájban. Csodás tisztaság marad utána. Nyugodtan érlelhetjük. 7+

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább