x

Ripka Gergely

Mitől lesz újra sikeres a tokaji aszú?

Koccintsanak aszúval!

Miért is ne koccinthatnánk aszúval az év bármely szakában? - Teszi föl a kérdést gyakorta a hazai borszakma írástudó része. Vajon miért csak egy szűk réteg képes az aszúban olyan élvezeti értéket meglátni, amihez nem kell ünnep, nem kell karácsony, nem kell még csak különleges élethelyzet sem...? Már messzire sem kell menni, válogatni sem kell: a szupermarketek polcain is egyre  szebb választékba, kedvezményekbe botlunk, nagy nevekkel (igaz továbbra is kissé vegyes mezőnyben). De akkor mégis hogyan kerülhetne gyakrabban aszú a poharakba, mindennapokba? Kutatták ezt nemrégiben méregdrága piacfelmérések, vásárlási szokások elemzései stb. Ha minden magyar háztartás asztalán legalább karácsonykor nyílna egy palack aszú, már beljebb lennénk. Ez pedig nem is olyan nagy dolog, pláne, ha a világ legjobb természetes édes boráról van szó. A titok nyitja azonban talán inkább az, hogy bár az aszú valóban drága, elkészíteni is drága, kár lenne túlmisztifikálni: a világ számára csak egy bor a sok között (ráadásul édes). Nem fektettünk rá kellő hangsúlyt, hogy a különleges tokaji palack és az aranysárga ital köré valós fogyasztási kultúrát építsünk! Ez mondjuk inkább baj.

Nézzük mik juthatnak eszünkbe elsőre az aszúról: tradíciók, ajándékozás, ünnep, édesség, spájz...stb. Ha a mai borfogyasztási trendeket nézzük, ahol a könnyed osztrák Grüner Veltliner, a citrusos német rajnai, a ropogós új-zélandi sauvignon, a gyümölcsbomba ausztrál shiraz lettek világmárkák, nos akkor az aszúból valóban nehezen lesz „bezzeg Szlovákia”...tradíciók ide, Rákóczi fejedelmek oda. Amennyi aszú a kb. ötezer hektárról ténylegesen lekerül, az valóban egyre kevésbé lesz eladási nehézségek tárgya a borvidéken, legalábbis én magam egyre kevesebb panaszkodó termelővel vagy beragadt készlettel találkozom (persze ezt is biztos meg tudja cáfolni, aki akarja). De a valós gond tényleg az, hogy nem sikerült életérzést kapcsolnunk az aszú mellé. Olyan életérzést, ami mai, ami szexi, amivel a világ bármely pontján azonosulni tudna a közönség!

Libamáj, barackos/narancsos sütik, kéksajt..? Ez is mind jól hangzik, de még így is legfeljebb édeskevés. Ide a sikerhez több kell. Valami zajosabb. Csak hangosan gondolkodom, s a kérdés azért is nehéz, mert a világ édesborain végigpillantva: Portó, Sauternes és más versenytársak sincsenek kitömve átütő sikerekkel. Hiába, úgy tűnik tehát,  a világ végleg elszokott az édes íztől, ha borokról van szó. Láthatóan az olcsóbb késői szüret csak a magas ár tünetét kezelte, a száraz tokajiak pedig csak még jobban elterelte a figyelmet a valós problémáról: mihez akarunk kezdeni a tokaji aszúval?

Az aszú a 90-es évek végére technológiailag és minőségileg teljesen a helyére került, a tökéletesítés  nagyjából végbement az első dűlős aszúk megjelenésével. Nyögve-nyelősen, aztán tipikus hazai módon a borvidéki rendtartást egészen árnyalatnyit sikerült csak árnyalni, de a puttonyszámokkal való végső szakítás csak nem jött el máig (5 és 6 puttonyos ugyanúgy indokolatlanul megosztja a figyelmet a márka körül).

Mint oly sokszor, talán ezen a téren is Champagne állhat elől jó példával. Azzal a különbséggel (és ezért nem Burgundiát vagy Bordót vagy mást ráncigálok elő), hogy Champagne trendi, sőt mainstream is egy kicsit (igaz jóval nagyobb éves palackszámot is kell a piacaikon átverekedni). De miért is látok hasonlóságot? A tökéletes ellentétet képező ízek mellett nem is gondolná az ember, de rengeteg piaci metszéspontja van a két stílusnak: magas palackár, egyedi borstílus és technológia, történelmiség, egyfajta méltóság/nemesség életérzése ugrik be mindkét műfajról.

Mitől lett Champagne sikeres? 1.) Csupa híresség itta őket (cárok, királyok, királynők, Marilyn Monroe, Churchill, James Bond, filmsztárok stb). 2.) Ott van máig a divatmagazinokban, női lapokban látványos reklámokkal, látványos köntösben. Persze kontraszt is adódik rengeteg: 1.) pezsgőből jóval többet meg tud inni egy társaság, mint aszúból (ez mondjuk a mai modern aszúk esetében nem feltétlen igaz pl. rám), 2.) a tokaji aszú kelet-európai találmány, ami nem tudott kellően fancy lenni, ehelyett lement kissé gagyiba is és akármennyire is fáj, semmit nem tettünk azért, hogy kicsit is közelítsen ahhoz a sikkhez, ami Champagne jellegéből, stílusából fakad, tódul. Ez a stílus persze nyilván gigászi marketingpénzbe kerül, de az aszúért még mindig csak imákat mondtunk, tenni nem tettünk a sikeréért és jobb megítéléséért semmit, egy forintot sem, egy jól eltrafált intézkedést se, szlogent se, pr-ráncfelvarrást se. Semmit. Hát ideje lenne.  Ideje lenne úgy koccintani aszúval, hogy természetéből adódóan elhisszük, hogy világszám, hogy elegáns, hogy sikkes. Hogy másmilyen nem is lehet!

 

Hétszőlő 5 puttonyos tokaji aszú 2010.*

Az aszú rendszerváltás utáni (r)evolúciójának egyik úttörője volt Kovács Tibor és csapata, akik a Tokaji-hegy déli lankáinak történelmi termőhelyein formálták ki az újstílus löszös arcélét. Az 5 puttonyos lett számukra a fő aszútermék, mely szerintük a legszebb egyensúlyt képviseli (ugyanez a moderált édesség figyelhető meg több más aszúcentrikus birtoknál: Disznókő, Oremus...és ők aztán valóban az aszúból élnek, ők többet tettek ennek a műfajnak az újrafelfedezéséért, mint bárki).

Nehéz, esős év, de mintha Hétszőlő aszúi pont a viszontagságos években mutatnának jól (jelezvén a lösz remek adottságait).

Kicsit magas illó és fából is többet érzek, mint elvárnám. Nagyon fiatal illat, sok kókusszal, vaníliával. Ízre méz és sav ütközése. Kimondottan kemények a savai, már-már túlzásba is esnek talán (noha én bírom a savas aszúkat). Pedig jönne mellette a krémesség, jönne a sok gyümölcs, de egyelőre a szárító savak uralják....talán az idő simít rajta. (Ne igyuk hidegen.) 6+

 

Hétszőlő 5 puttonyos tokaji aszú 2008.**

Ez már inkább egy klasszis évjárat. Emlékezetes, remek borokkal, aszúban is. Decanter aranyérem!

Gombás, de klasszikusabb aszúillat: sok barackkal, trópusi gyümölcsökkel. Hosszú, krémesebb, tartalmasabb és jóval édesebb, mint a 10-es. Savak itt is bőséggel vannak, de integráltabbak sokkal. Modern és közben elegáns is nagyon. 8

 

Hétszőlő 5 puttonyos tokaji aszú 2004.**

Esős, hűvös év, de tokaji borkülönlegességek terén voltak meglepően szép példák is. Szépen érett illat, ismét több fával, gombával (elsőre nem tűnik egészen tisztának, de szellőzve kitisztul). A 8-asra hasonlít a textúra, de valahol a kettő közt: sok a sav, feszes a szerkezet, nagyobb a test, az édesség moderált, az egyensúly példás. Hosszú, gombás lecsengés, és még egyáltalán nem érett 12 év után sem. 7+

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább