x

Ripka Gergely

2014: 3 bor

A legemlékezetesebbek

Nem vagyok én egy Matt Kramer. Szó se róla. Felet nem teszek ki vsz. belőle, bár kétségkívül bírom az öreg borspektátort. Pár éve még én is listáztam az év vége felé, hogy mi tetszett a legjobban. Eleinte tizenkettes, majd hatos kartonban álmodoztam meg a kedvenceket. Legalább egy év kimaradt azóta. Nem érzem/éreztem fontosnak ezeket a toplistákat. Hanem a minap ismét elragadtatásba estem (megemlítettem két bort a Gaultmillau.hu-n is), és ismét eszembe jutott Mr. Kramer hazai, Pannon Bormustrás, visszhangokkal kísért szerepvállalása, majd a 9-es Demeter Zoltán Verest megidéző év végi seregszemléje, 3 borral.
Azóta eltelt pár év: sokminden történt idehaza a bor körül, mégsem elég. Keresgéljük továbbra is a lehetőségeinket borainkban, a nagymenő bormarketinges országimázs-építészek egyikének sem jutott eszébe anno, hogy egy ilyesfajta krameri visszhang okozta tengerentúli médiaszelet bármilyen módon vitorlába fogjon (pedig tennie érte nem kellett semmit). Persze a fotelből könnyű okoskodni, pláne amíg idehaza szélcsend van…vagy max a biliben néha egy kicsi vihar kerekedik.
Inkább azt szeretném megosztani, melyik három magyar bor hozta magával idén a legtöbb tanulságot számomra (de csak mert külföldi etalonokból túl könnyű lenne nagyágyúkat mondani).

A fehér:
Itt gyorsan szűkült a kör. - Három száraz fehér közül kellett végül egyet választanom. (Igazából így az írás közepette sem tudom még, melyiket is válasszam. - Remélhetőleg a bekezdés végéig sikerül rögtönöznöm valamit.) A három közül kettő tokaji volt. Nem vagyok benne biztos, hogy a Hollóvár 13-as Furmintja köztük a legjobb bor, de az idei év legfontosabb tanulsága aláighanem tényleg az számomra, hogy nem is csak a jóbor maga a fontos, hanem az üzenet tartalma, ami mögötte van.
Takács Lajos Somló modernkori történelmének a részévé vált 2005 és 2013 között palackozott boraival. A tisztaságot, a kompromisszum-mentességet, a termőhely magas szintű bemutatását valószínűleg fontos borvidéki sikerként élték meg borainak kedvelői, de ez önmagában bizonyára nem elég. S már nem is fontos, pláne nem aktuális. - Lajos végleg elhagyta ugyanis a Hegyet, és végül odaköltözött, ahonnan egyébként származik: Hegyaljára. Egyik szemünk tehát sír, a másik örül, hogy Lajos megtalálta helyét, s őszintén reméljük, hogy a számára és a helybéli közösség számára hatékony szerepét, számításait is megtalálja Bodrogkisfaludon. A 13-as somlói furmintja eddigi praxisának talán legjobbja. Háromszor kóstoltam idén és mindháromszor az volt az érzésem: valahol a csúcson rugaszkodott el Somlótól.

A vörös:
Két, jól csengő, családi értékekkel való gazdálkodásban példaértékű borászat mérkőzött meg az év utolsó napjaiban a vörösnek szánt helyért a szívemben. Tán még nehezebb volt dönteni. Ismét háromra szűkített körből kettő bor is szekszárdi, mindkettő ugyanattól a pincétől. - Így végül Heimannék mellett döntöttem, így igazságos. Tetszett nagyon a Franciscus is az év első felében (úgy éreztem, a Barbárnál is jobb), aztán év vége felé egy borvacsorán idősebb Heimann Zoltánnal egy asztalnál kóstolva kicsit morcosabbnak tűnt. Akkor a Barbár volt közülük a decensebb. Ezért most igazságosan úgy dönöttem, bevallok valamit: elkezdtem hinni a kékfrankosban, de igazán.
A három bor közül elsőre először backspaceltem ki, mégis az Alte reben mint a hajdani Baranyavölgyi jogutódja, s mint idős tőkék kékfrankosa tud még valamit: elegáns bor tud lenni egy meleg borvidék meleg évjáratából. Nem tudom, mikor kóstoltam utoljára kékfrankosból ennyi hűvös és finom erdei gyümölcsöt, de vakon biztosan nem találtam volna ki, hogy ez egy közép árú szekszárdi vörösbor. Pedig az!

Az édes:
És akkor a bevezetőhöz visszakanyarodva, hogy miért is jutott eszembe Kramer? Édesből talán úgy tűnhet a legnehezebb volt a dolgom. Csillagzápor volt idén is belőlük. Közben mindig megrökönyödök, mennyire szélsőséges műfaj a tokaji édes bor. Pláne az aszú. Idén ráadásul minden eddiginél szélesebb spektrummal volt szerencsém találkozni. Ott volt a Tokaji Ősz érdekes támafelvetése, narratívája: Szamorodni, főbor, késői szüret, cuvée, late harvest…? címmel. Majd ott volt a Disznókő új szamorodnijának, az 1413-nak a nagy sikerű bemutatkozása, másnap az első Tokaji Aszúnap: egy sor kivételes aszúval. Aztán néhány napja, az ágyon rebootolva egy kemény munkanap, s még keményebb éjszaka után kaptam egy reggeli telefonhívást. - Egy meghívásról szólt: ha van időm, látogassak el december 27-én este a 2008-ban épült tokaji Paulay Ede színházba. Öt óra vezetés odavissza, kétórányi élményért. Húsz-huszonöt fős nyitott társaságba csöppentünk. A résztvevők rajtunk kívül mind tokajban/tokajért élnek, dolgoznak. Demeter Zoltán pedig mesél, borokat mutat, zömmel pezsgőket, aztán térképeket is, beszél a viszonylag fiatal Tokaj Alapítvány céljairól és a végén mutat egy aszút 2008-ból, mely 305 g/l cukorral is erőlködések nélkül képes a csodára. Nem nagyon ittam eddig jobbat. Valahogy így jutott eszembe Matt Kramer ihletettsége.
Szép szilveszteri perceket és a siker hosszú ízével kísért 2015-öt kívánok még egyszer mindenkinek!

[A három borom 2014-ből: Hollóvár Furmint 2013.**, Heimann Alte reben Kékfrankos 2012.*, *Demeter Zoltán Aszú 2008.***]


X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább