„Ásványos íz. Kövesség.” - mondjuk ezeket gyakran egy-egy bornál. Nehéz téma ez. Sokféle szempontból. Mi lehet a pontos igazság? Számos kutatás és cikk kitért arra, hogy, amit a borban ásványosságnak érzünk az valójában nem is a talajban fellelhető kövektől származik elsősorban, és ha van valami, amit (mondjuk) termőhelyiségnek jellemzünk, az egyáltalán nem szervetlen, hanem szerves anyagokra vezethető vissza. Sokszor  mesélik a borászok is: mit jelent számukra, hogy a dűlőben sétálva méterenként változik a talaj kőzettani sokfélesége, összetétele és hogy ez mekkora büszkeséggel tölti el, mennyire sokat elmond a dűlője adottságairól. Kétségkívül számít, de hogy ez a sok kő a borokban tettenérhető-e, arra talán a kóstolás sem ad egyértelmű magyarázatot.

Bizonyára a szőlő viselkedésén tapasztalatilag is lemérhető jelenségről van szó (vannak sorok, ahol jobban érzi magát egy adott fajta és bőven terem, másutt sárgul, alig hoz levelet is a szerencsétlen). Aztán, hogy a talaj vagy a kő a szőlő és bor ízében milyen nyomot hagy, arról igencsak sokféle tanulmány jelent már meg. Egyrészt nincs definíció az ásványos ízre. Hogy írjuk azt le egyértelműen? Néha én is csak érzem, hogy egy borban van valamiféle plusz íz, ami ásványosságot sejtet, de megfogalmazni nehéz lenne, mi az. Másrészt nemigen mutatható ki analitikai módon az, hogy egy bor a másikhoz képest….minerálisabb; s ha minerálisabb, akkor azt milyen anyag jelenléte okozza. Ugyanakkor beszéltem már olyan szavahihető tokaji borásszal is, aki azt állította, sok esetben már a szőlőt kóstolva vakon is el tudja dönteni a gyakorlottabb száj, hogy mely dűlőből érkezett feldolgozásra az adott gyümölcs (elmondása szerint tanulságos játék szüret idején körbecsipegetni a borvidék szőlőit, adott fajtán belül különböző dűlőkben).
A Szent Tamás Pincétől nemrég a Kerházhoz igazolt Balassa István egy ideje már készül arra, hogy nem is csupán a dűlőt mutassa be a furminton át, hanem egy adott dűlőn belül a parcellákat értelmezze. A Becsekre esett a választása 2013-ban, amikor ezt először palackban megörökítette, mégpedig egy exkluzív furmint-összeállításban, három kőzet szerint palackozva a borait: andezitról, riolitról és kvarcról. Amíg a dűlőről szól a történet, amíg azt helyezi középpontba, addig értelmezhető számomra ez a sztori mint érdekesség.

Nehéz lenne megmondani, hogy Tokajról milyen kommunikáció es üzenet lehet a leginkább hatásos vagy a világ számára befogadható. Mire épüljön ez a befogadható üzenet? Településekre, falvakra, fajtákra, bortípusokra, édességre vagy száraz borokra? Az elmúlt húsz év után talán ez ma a legfontosabb kerdés Tokaj sikeressége kapcsán. 

A dűlő talán még mindig a legfontossabb, legizgalmasabb narratíva a száraz tokaji borok mögött. De még a dűlősödést is csak alig-alig érti egy szűk fogasztói réteg, kérdés is akad körülöttük bőven. A dűlő hagyományokkal rendelkező kultúrtörténeti fogalom, érték (de nem feltétlenül geológiailag értelemezendő egység), és már az aldűlők megjelenése is csak az üzenetek végzetes torzításához vezetett (vagyis a parcellák és más dűlő alatti fogalmak tanulmányozása is óvatos kijelentéseket vonhat maga után). A felaprózott üzenet megoszthatja a borvidékre irányuló figyelmet. - S közben maga a dűlőklasszifikáció (mely kapcsán mindig elhangzik a könyvekben, színes prospektusokban, hogy a világon Tokaj mennyire forradalmi volt többszáz éve a terroirszemléletben) máig csak lóg a levegőben. 

Balassa István boraiban is érezni, hogy a terroiré a szó. Ilyennek láttam most, fiatalon a borokat:

Balassa Nyulászó 2013.
Balassás érett gyümölcsök: málna és eper illata lengi körül (igen…egy furmintban). Ízre meleg, puha konzisztenciájú és egyszerre nagyon telt bor. Az alkoholtól azért van súlya, itt-ott nehézkes is talán. Nem kell kapkodni a kibontással. 6+

Balassa Thúrzó 2013.
Kifinomultabb, elegánsabb az illat, picit vegetálisabb is, de ugyanaz a puhaság megvan ebben is, ami a Nyulászóban. Az íz egyelőre elég talányos, kissé semleges és diszkrét, messze nem olyan kitárulkozó, mint az előbbi. Valószínűleg időt kér. Tehetség van benne bőven. 6+

Balassa Betsek Riolit 2013.
A riolitot (és tufáját) a legelterjedtebb kőzetnek gondolom a Mádi-medencében. Igen komoly illat. - Klasszikus, megszokott nagy-furmintos jegyek: a Betsek gazdagságával és birssel. Súlyos íz, de zárkózottnak éreztem ezt is. Szinte tapintható, ahogy majd szétveti az energia, a tömörség, a sok réteg, de alighanem korai még szálazgatni. Gyümölcsöt nem is nagyon tudok kikóstolni belőle. Helyette halvány kesernye marad a végén. Biztos, hogy fiatal még. 6+

Balassa Betsek Andezit 2013.
Sokkalta gyümölcsösebb illat, de ez is bezárkózik: sokat ígér, ízben mégis keveset mutat. Egyelőre meleg és alkoholos… Mindenképp kíváncsi leszek rá később. Most az összes bor nagyon zárkózott még. 6+

Balassa Betsek Kvarc 2013.
Az illat és íz itt is zárt. Komoly, telt, sűrű, nagyon komplex bor. Sósan minerális a vége, tán ezt mondanám a legásványosabbnak a három közül, de alighanem ennek is ki kell még nyílnia. 6+

Balassa Betsek Hárslevelű Kvarc 2013.*
Illatban érett gyümölcsök, méz. Ízre édeskésebb, arányosabb és sokkal közvetlenebb a furmintnál. Ízes, nagyon telt, sós és minerális ez is. A hárs megint többet nyújt a furmintnál… Amíg azok kinyílnak, addig én ezeket innám inkább. 7

Balassa Betsek Hárslevelű Andezit (magnum) 2013.**
Virágosabb, jóval kedvesebb illat az eddigiek mellett. Gigászi bor. A hárs nyájassága és elbűvölő zamatai mellett mégis igazán telt és komoly, hosszasan rágható ez is. Nagyszerű már most, noha igen fiatal még ez is. 8