Szóval ez nem játék, ahogy egyik közismert tokaji borászunk mondaná... A blogunk teljesen újászületett. Avagy tartalmilag és külsőt tekintve is megpróbálunk felnőni a feladathoz. A magyar borblogok köreiben az elmúlt években komoly átalakulások zajlottak le. Szakítások, kiválások, egyesülések. Aki azt mondja, hogy a blog műfaja mostanra kicsit kifulladt (mondjuk 6-7 évvel ezelőtthöz képest), látszólag annak is igazat adhatunk. Vagy csak kevés az igazán egyedi szín és témafelvetés?

Páran abba is hagyták, többen erőltetik tovább, bízva abban, hogy társszerzőkkel elég tartalmat tudnak produkálni napról-napra. Futottam már össze több olyan kolléga véleményével is, aki szerint ezt egyedül mennyire keserves lehet csinálni. Nos én 5-6 év aktivitás távlatából visszanézve kicsit másképp látom. Sőt a világban is sokkal több példát tudok fölhozni, mely azt jelzi, hogy a blog inkább egyszemélyes műfaj, és azok a borblogok a legérdekesebbek a világon, melyekben egy ember véleménye összpontosul (Jancis Robinson, Tim Atkin, Jamie Goode, Bonkowski…Albert Gazda?). Persze nem árt, ha az illető kompetens és hiteles is. Ezt már az olvasók és az olvasottság dönti el, nem én és nem is azért mondom.
A Táncoló pályáján is voltak megingások, de nagyon inspiráló volt nyomonkövetni (amíg követtem), hogy alakul a látogatottság hétről-hétre, évről-évre. - A kis blogból szép lassan nem is annyira kicsi olvasottság fejlődik ki (promóció nélkül), visszejelzések jönnek, emberekhez jut el naponta, amiket érzek, tapasztalok. Ezeknek az érzeteknek a megosztása volt ugyanis a cél. Lelkesítő és egyben komoly feladat.
Mostanában mindennél erősebben érzem, hogy a blog nem halott műfaj, lehet vele sikeres az ember, és itt nem a gondolatok valutára váltására gondolok (aztán lehet, hogy én gondolkodom rosszul). Például lett belőle és terveim szerint lesz is még belőle egy Kalauz, Tokajról.
Ez a blog továbbra sem kötelezi el magát semmiféle hirdető, szponzor (borászat), egyesület vagy bármi egyéb érdekkör irányába. És addig van ez jól, amíg így van. A mögöttem álló fejlesztés, ami most öltött végső formát (egy fiatal és ügyes csapat munkája által), sokkal nagyobb volumenű, mint bármely korábbi. Talán soha nem térül meg forintokban, de számomra ez soha nem is volt vagy lesz cél.
Marta Wille Baumkauf szavai jutnak még eszembe. Ő mondta nekem a Kalauz írása idején, hogy ahonnan ő jött, ott a mai napig az értékteremtő szellemiség része, hogy a társadalom önzetlen tagjai valamilyen érték mellett kiállnak és abba támogatásképp úgy is hajlandóak energiát, időt, pénzt fektetni, hogy az talán nem térül meg nekik soha, de az adott tudományos, művészeti vagy egyéb ügyért örömmel áldoznak. Megtetszett az öngyilkos gondolat.
A legtöbb hazai borblogra szerencsére épp a pártartlanság jellemző a sajátosan szűk piac, a befektetők hiánya miatt, aminek megvan az a tragikomikus előnye, hogy a vélemények többnyire elfogulatlanok, nincs kényszer, nincsenek PR-érdekek (igaz néha épp a kitörési lehetőség hiánya miatti keserűséget is érezni az írásokban). A legtehetségesebbeknek ez az alkotói közeg egy idő után hervasztó lehet. Szerintem a maga varázsa, szépsége ennek is megvan…azon például nem kell aggódnia senkinek, hogy a borrajongón vagy a gaultmillau-n azért kap-e egy bor magas pontot, mert az adott borász repülővel hozta-vitte, és három csillagos éttermekben etette-itatta a szakírót. Tetszik, nem tetszik, a mi borkultúránk ekkorára nőtt eddig. Aki ebből pénzt akar magának csinálni, nem lesz könnyű dolga, ám az is lehet, hogy rosszul választ célt vagy eszközt. De sok sikert hozzá.
Ez a blog (vagy a 13,5) nem materiális alapokon nyugszik. De továbbra is hiszünk abban, hogy így is tudnak működni. Jól működni. Eredményesen működni.
Ennyi agymenés elég is. Borokra összpontosítok inkább, ígérem. Amíg van, miről őszintén beszélgetnünk egymással egy pohár jó bor fölött, addig nagy baj nincs. Köszönöm azoknak, akik eddig beleolvastak az írásaimba. Folytkövcheers.